Az egész országban jó példa lehet az Alba Innovár 2017. 08. 30.

Jó példát mutatunk


Az egész országban szeretnék elterjeszteni azt a jó gyakorlatot, amit az Alba Innovár digitális élményközpont jelent – mondta el Székesfehérváron Deutsch Tamás. A Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos szólt a digitális átalakulást célzó oktatási stratégiáról is, kiemelve, hogy ambiciózus fejlesztési programokat indítottak el. 


Az Alba Innovár digitális élményközpontban az országban elsőként világszínvonalú, csúcstechnológiájú digitális eszközöket és rendszereket ismerhetnek meg a diákok. A látogató humanoid robotokkal, LEGO robotokkal, 3D szobrászattal és 3D nyomtatással, valamint interaktív asztallal és szociális robotokkal is megismerkedhet. Székesfehérvár polgármestere az élményközpontban elmondta, hogy mindössze néhány hónap munkájának eredménye az, amit ma infrastruktúrában, eszközökben és szakemberekben látni lehet az Alba Innovárban. Kiemelte, hogy a ház „éles üzemben” szeptemberben fogja csak elkezdeni működését, azonban az elmúlt hetekben számos tábor keretében tudták fogadni a fiatalokat.

"A ház célja, hogy élményközpontú oktatással azt a digitális világot hozzuk közelebb a fiatalokhoz, szülőkhöz, nagyszülőkhöz, tanárokhoz, ami nélkül már a jelenünk is nehezen elképzelhető, a következő évtizedek pedig egészen biztos, hogy elképzelhetetlenek" – fogalmazott Cser-Palkovics András polgármester, aki arról is szólt, hogy fontos szempont volt a digitális esélyteremtés és érzékenyítés is, vagyis, az hogy minél több emberhez elhozzák a digitális világot. Székesfehérvár polgármestere hozzátette, hogy  a gazdasági szereplők részéről is érzékelhető volt egy erőteljes nyomás a digitális élményközpont létrehozására, hiszen ezek a kompetenciák már ma is meghatározóak a munkaerőpiacon.

Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos gratulált a városnak az élményközponthoz, kiemelve, hogy az Alba Innovár olyan jó gyakorlatot jelent, aminek elterjesztéséhez szeretnének hozzájárulni. A digitalizációról szólva a miniszterelnöki biztos kiemelte, hogy az nem a holnap feladata, hanem olyan folyamat, ami már „tegnap” elindult és mindannyiunk életében jelen lévő nagyléptékű társadalmi változást jelent. "Nincs olyan szelete az életünknek, amiben ne éreztetné hatását. A világon mindenhol megtapasztalható, szűkebb tágabb közösségek sikerének kritériuma, fokmérője" – fogalmazott Deutsch Tamás, aki szerint a legfontosabb kérdés az, hogy nyerteseivé tudunk-e válni ennek az átalakulásnak.

A teljes cikk a szekesfehervar.hu oldalon olvasható.