Projektnyitó rendezvény 2018. 10. 10.

Digitális felzárkóztatási program indul az Alba Innovárban

Az „Alba Innovár Digitális Felzárkóztatási Program I.” nyitórendezvényére került sor kedden a Hotel Magyar Királyban. Olyan érdekes témákról volt szó, mint a robotizáció és a negyedik ipari forradalom, vagyis az a gyors társadalmi-technológia változás, amely napjainkban zajlik.


Az Ipar 4.0-nak nevezett szemlélet- és technológiaváltás mostanra már a magyar gazdaság egyik legfontosabb központját, Székesfehérvárt is elérte. 

A rendezvény megnyitóján Égi Tamás alpolgármester arról a folyamatról szólt, amelynek köszönhetően ma kiemelkedően magas a vásárlóerő Székesfehérváron.

"A városban a kiváló földrajzi adottságok mellett nagy tudású munkaerő is rendelkezésre állt, ezért a nemzetközi és hazai vállalatok úgy érezték, érdemes továbbfejleszteni a gyártást. Ennek eredményeképpen nagyobb hozzáadott értékű gyártás indult meg. Most újabb lépcsőfok, a robotizáció zajlik, mert ezen vállalatoknál a hagyományos lehetőségekkel nem lehet bővíteni a termelést." - emelte ki Székesfehérvár alpolgármestere, aki felidézte, hogy egy három évvel ezelőtti OECD felmérés szerint szerint Székesfehérvár minden nap 265 ezer ember életét befolyásolja: "látjuk ezt minden nap, hogy megtelt a város". - tette hozzá. Égi Tamás alpolgármester kiemelte, hogy az eredményesebb, hatékonyabb termelés érdekében az önkormányzat úgy döntött, segít megismertetni a diákokat a digitális termelés és a robotok világával, ebben óriási szerepe volt a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítványnak és Laufer Tamás elnöknek. Elmondta, hogy az Alba Innovárban közös élményeket szerezhetnek a fiatalok a robotikával kapcsolatban, ez a lehetőség minden diák számára adott. Szólt a felnőttképzésről is, amelyet az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karával partnerségben végeznek.


Laufer Tamás, a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány elnöke és az IVSZ szövetség a digitális gazdaságért elnöke a jelenről, a 4. ipari forradalom folyamatairól szólt, kiemelve, hogy meg fognak szűnni olyan foglalkozások, mint a kamionsofőr, targoncakezelő, vagy pénztáros, sok szakma pedig átalakul.

Azt prognosztizálta, hogy a következő évtizedekben egy átlagos munkavállalónak 4-5 különböző foglalkozása lesz. Szólt a robotizáció szintjéről is a világban, amely Dél-Koreában a legmagasabb, itt 650 robot jut 10 ezer emberre, Európában Németország a legfejlettebb. Magyarországon nagyjából 5400 ipari robotot használnak, azaz 10 ezer alkalmazottra 57 robot jut a magyar iparban. 

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára elmondta, hogy egy felmérés szerint a mai Z generáció tagjai olyan munkakörben fognak dolgozni, amelynek 65%-a ma még ismeretlen.

"Új szakmák születnek, és régiek tűnnek el, az oktatás szempontjából ezt különösen nehéz kezelni. A mai fiatalokat olyan feladatokra kell képezni, amelyekről magunk sem tudjuk, hogy milyen lesz, nem tudjuk körbeírni. Ezért is inkább készségekről és képességekről kell beszélni, nem pedig foglalkozásokról." - fogalmazott az államtitkár, aki szerint egyre inkább felértékelődik a munkaerőpiacon a kognitív rugalmasság, az érzelmi intelligencia és a komplex problémamegoldás.

szekesfehervar.hu